23. Határidő

23. Határidő

„Ha szeretünk valakit, akkor meg kell engedni neki, hogy szabad legyen. Engedni, hogy szabadon hozzon döntéseket, szabadon éljen, ahogy ő akar, és nem úgy, ahogy mi akarjuk. Nem mindig könnyű elengedni azt, akit szeretünk, de más út nincs.”

Ott álltak előttem életnagyságban, a maguk teljes valójában. Én pedig alig akartam hinni a szememnek. Bár sokkal inkább azért, mert végre találkozhattam azokkal, akik fontos szerepet játszottak Niall életében, s nem azért, amiért ők voltak a One Direction. Ez most mellékes volt.

Liamm állt legelöl. Egy nála talán egy-két számmal nagyobb pulcsit viselt egy egyszerű farmerral. Barna szemei pontosan olyan őszintének és ártatlannak tűnt, mint a képeken.

Jobb oldalán Harry állt fekete pólóban és tapadós farmerben, míg másik oldalán Louis igyekezte rendezni meglepett vonásait, ahogy megigazította fején a baseball sapkát. Mögötte Zayn ácsorgott egy fekete farmerban és bőrkabátban. Meghökkent arcán pár napos borosta virított, hosszú szempillái csak még hosszabbnak és sűrűbbnek tűntek, mint a képeken, ahogy nagyra nyílt szemeit keretezték.

Kezdtem magam egyre kellemetlenebbül érezni, hiszen míg ők tiszták és rendezettek voltak én addig még mindig koszosan várakoztam az ajtóban és azon tűnődtem, hogy megszólaljak-e vagy ezt bízzam rájuk. A tészta már kezdett rám száradni.

- Bocsi, azt hiszem eltévesztettük a ház számot – szólalt meg végül Liam, mikor megtalálta a hangját és igyekezett túllépni rendezetlen külsőmön. Első benyomás? Pipa.

- De hát ez a tizenkettes! – makacskodott Louis. – Biztosra tudom, hogy Niall ezt a címet adta meg!

- Niall? – motyogtam. Na, nem mintha eddig nem lettem volna tisztában itt létük okával. De ez legalább biztosított afelől, hogy nem csak képzelődtem. – Öhm, épp fürdik, de gyertek be – invitáltam őket beljebb, miközben elléptem az útból.

- Ha rosszkor jöttünk... – kezdte volna Liam bizonytalanul, de csak megráztam a fejem.

- Örülni fog nektek – mondtam. – Szerintem pár perc és végez – tettem még hozzá, hogy biztos maradásra bírjam őket.

- Minden rendben? – kiabált le Niall a fürdőből. Épp elzárta a vizet.

- Inkább siess – szóltam vissza, s hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy miért is sürgetem. Mert itt voltak a barátai, mert nem tudtam mit kezdeni a helyzettel vagy mert tényleg egyre kényelmetlenebbül éreztem magam ennyire koszosan.

- Szóval te vagy az a lány, akiről Niall mesélt – állapította meg Harry, miközben betereltem őket a nappaliba, hogy foglaljanak helyet, s gond nélkül végig nézett rajtam. Újra. Szemeiben nem volt ítélkezés vagy rosszallás, mint ahogyan számítottam rá. Őszintén mosolygott, s zöld íriszeiben inkább kíváncsiság tükröződött.

- Főzni tanultok? – kérdezte Louis. – Vagy mást tanultok csak éppen a konyhában? – tette még hozzá pimaszul, amitől éreztem, hogy egyre jobban elvörösödöm.

- Ne is foglalkozz vele – sietett a segítségemre Liam, miközben felállt a kanapéról, hogy egyik kezét felém nyújthassa – Liam vagyok – mutatkozott be illedelmesen. Tényleg ő volt a legilledelmesebb.

- Bocsi, csak nagyon ragadok – emeltem fel fintorogva a kezem, hogy magyarázatot adjak arra, miért nem fogadom el jobbját. Csak megértően elmosolyodott és bólintott. – Amúgy tudom kik vagytok, Niall sokat mesélt rólatok – folytattam. – És Valery – fejeztem be mondandóm.

- Végre a titokzatos lánynak neve is van – csapta össze a tenyerét Zayn elégedetten.

- Kértek valamit? – kérdeztem inkább, mert nem nagyon tudtam mire vélni, hogy Niall miért nem mondta el a nevem a többieknek. Liam mintha olvasott volna a gondolataimban gyorsan válaszolt is fel nem tett kérdésemre;

- Niall túlságosan ügyel arra, hogy ne kerülj a média közelébe – magyarázta, de mielőtt felelhettem volna szavaira, melyekre igazán meg sem kellett volna lepődnöm Niall toppant be;

- Srácok! – döbbent hangja hirtelen töltötte be a barátságos helyiséget, ahogy észrevette nem várt vendégeit.

- Niall! – nevettek fel a srácok lelkesen, majd egymást lökdösve igyekeztek a szőke fiúhoz, hogy mielőbb rá ugorhassanak.

Igazán szívet melengető látvány volt őket figyelni, ahogy egymás nyakába ugorva örültek Niall jelenlétének és a szőke fiún is látszott a még mindig meglepett boldogság. És a szemeibe visszatért az a bizonyos csillogás, amit eddig csak videókon és fényképeken láthattam. A látványra akaratlanul is összeszorult a torkom, mert másra sem tudtam gondolni csak arra, hogy nemsokára elmegy. Itt hagy.

Némán jeleztem barátomnak, hogy inkább elmegyek letusolni, hogy ne zavarjam őket, mire ő csak alig észrevehetően bólintott és ismét minden figyelmét a fiúkra irányította.

Tényleg, őszintén örültem, hogy a fiúk Niall után jöttek, mert látszott rajta, hogy jólesett neki ez a törődés. De közben féltem is a következményektől, amikre bármennyire is próbáltam nem gondolni képtelen voltam elterelni a figyelmem.

Azon kezdtem el tűnődni, hogy mihez kezdek majd, ha Niall visszamegy az életébe. Mit fogok megint kezdeni a napjaimmal? Az életemmel?

Nem tudtam eldönteni, hogy azért áztattam magam sokáig, mert nem mertem kimenni a többiekhez vagy azért, mert a rám száradt tészta tényleg alig akart lejönni rólam. Mire sikerült mindenhonnan leszednem a maradékot a bőröm úgy vörösödött mintha nagyon csúnyán leégtem volna. És pár percig úgyis fájt.

Sokkal jobb érzés volt visszabújni a kényelmesnek korántsem mondható, ám sokkal tisztább ruhámba, amibe eredetileg is érkeztem. Ez legalább nem szaglott a palacsintától. Vagyis attól, ami palacsinta lett volna.

Miután nagyjából a hajam is áttöröltem bizonytalanul ácsorogtam az emelet rejtekében és arra igyekeztem rájönni, hogy lemenjek-e vagy sem. Hallottam a beszélgetésük, amit nem igazán akartam megzavarni, ráadásul kíváncsi is voltam. Végül aztán inkább lementem, nem akartam csúnya mód hallgatózni.

- Oké, Niall – mondta meglepetten Harry. – Hány lányt rejtegetsz? – kérdezte viccelődve, miközben én halványan megmosolyogtam szavait és leültem barátom mellé, aki csak felnevetett barátja szavain és összefonta ujjainkat.

- Csak egyet – mosolygott rám a szőkeség.

- Szóval ilyen, mikor nem fedi nyers tészta – állapította meg eltűnődve. – Előnyösebb! – vigyorogta.

Igazán úgy tűnt a srácokon, hogy próbáltak jó benyomást kelteni, legalább annyira, mint amennyire én bíztam abban, hogy megkedvelnek és nem akarják majd Niallt ellenem fordítani. És lényegében ők is ugyanebben reménykedtek. Hiszen tudták, Niall ritkán esett szerelembe, főleg mióta híresek lettek és ha pont engem választott akkor annak oka lehetett. Talán én magam sem voltam azzal tisztában, hogy mekkora hatással lehetek Niallre, de a barátai azt nem tudhatták, hogy nem akartam nekik rosszat. Nem akartam tönkre tenni a karrierjüket, sem Niall álmait.

- És mikor jössz vissza? – kérdezte Louis talán kicsit meggondolatlanul is, mert a szobában azonnal megfagyott a levegő, s én képtelen voltam viszonozni barátom pillantását. Nem tudtam számára ebben segítséget nyújtani, hiszen önző mód azt akartam, hogy maradjon velem, de nem akartam gátolni őt. Ebben saját magának kellett döntenie.

- Majd visszajössz, mikor úgy érzed – mentette meg végül a helyzetet Liam egy biztató mosollyal.

- Liam – sóhajtotta gondterhelten Zayn. Úgy tűnt valamit elhallgatnak, de mielőtt Niall rákérdezhetett volna a dologra bandatársa folytatta; – A menedzsment azt mondta, ha nem jössz vissza a következő klipünk forgatására akkor vége – közölte a tényeket. – Mindannyiunknak. A One Directionnek.

Zayn szavai után súlyos csend nehezedett az egész lakásra, amit hosszú ideig úgy tűnt senki sem fog megtörni. Nekem nem volt hozzá merszem, hiszen ebbe nem volt beleszólásom, a többiek pedig Niall reakcióját várták, ami elmaradt. Csak szorította a kezem és teljesen a gondolataiba temetkezett.

- Figyelj, nem akartuk ezt most így a nyakadba zúdítani – kezdett bele Liam a mentegetőzésbe. – De minket is szorít a határidő – húzta el a száját.

- Talán most jobb, ha magatokra hagyunk benneteket – állt fel végül Harry, amiben aztán a többiek is követték. – Valery, kikísérnél minket? – kérdezte, mire csak bólintani tudtam.

Miután mindannyian hátba veregették Niallt vagy lepacsiztak vele pár lépéssel az ajtóhoz kísértem őket, de ahogyan sejtettem nem ennyiből állt a dolog. A fiúk még visszafordultak a ház előtt, hogy pár szót váltsanak velem anélkül, hogy az ír fiú bármit is hallana belőle.

- Nem akartunk ilyen helyzetbe hozni sem téged, sem Niallt – mondta Harry őszintén. Zöld szemei nyíltan viszonozták kíváncsi, kissé zavarodott pillantásom. – Tudjuk milyen sokat jelenthetsz Niallnek és azt is tudjuk, hogy a média mennyire gyomorforgatóan tönkre tudja tenni ártatlan emberek életét. Nem hiába óv téged annyira és azt is teljesen megértjük, ha ez a te kérésed volt.

- És ne hidd azt, hogy valami beképzelt fiúcsapat vagyunk, akik a saját érdekeiket nézik – vette át a szót Zayn. – De jelenhelyzetben te állsz hozzá a legközelebb, csak te derítheted ki, hogy mit is akarhat igazából. Bárhogy dönt ne kényszerből tegye.

- Tudom jól, hogy önzőség lesz, amit mondani fogok – folytatta Louis –, de szükségünk van Niallre. Nélküle már a zene sem olyan jó... – vallotta be.

- Elhiszem – mondtam végül, mikor megtaláltam a hangom. Nem igazán tudtam, hogy mit is kellene ezekre reagálnom, de úgy gondoltam az lesz a legjobb, ha őszinte leszek. Ők is azok voltak velem. – És önzőség lesz, amit mondani fogok, de Niall a legjobb dolog, ami történt velem eddigi életem során. És nem hinnétek túlzásnak a szavaimat, ha ismernétek a múltam, de... bármennyire is érzem ezt nem leszek olyan önző, hogy rossz legyen neki. Ha úgy látom, hogy jobb lesz neki veletek akkor gondolkodás nélkül elengedem – ígértem.

- Csak ennyit akartunk kérni – biccentett búcsúzóul Zayn, miközben a többiekkel együtt hátrált pár lépést egy hatalmas, fekete autó felé.

- Várjatok! – szóltam még gyorsan utánuk, mire azonnal visszanéztek. Láttam az arcukon a kétségeket és a szomorúságot, amit én is éreztem magamban. Egyre jobban és jobban. – Mikor kezditek el a klipet? – kérdeztem.

- Egy hét múlva.