25. Lángok

25. Lángok

„Megosztottuk egymással az álmainkat, és rengeteg tervünk volt. (...) Ma már úgy érzem, mintha egy rossz, de múló álom lett volna. Hogyan lehetséges, hogy két ember egymásba szeret, s olyan sok mindent megosztanak egymással, aztán ez az egész szinte egyetlen éjszaka szertefoszlik.”

Növények magasodtak körülöttünk a polcokról. Hatalmas levelek terültek el egymáson és halvány színű szirmok bontakoztak ki egy-egy cserépben. Az egész olyan ijesztő is lehetett volna, ha nem áradt volna belőlük az a jellegzetes, megnyugtató illat, ami máig képes volt ellazítani még egy fárasztó napon is. Egy olyanon, mint amilyen a mai is volt. Gyönyörűek voltak és fontos részletet képeztek az életemben; az otthon és a biztonság érzését, amit mostanra már Niall is jelentett.

A körbe rakott gyertyák halvány virág illatot árasztottak az igazi mellé, ahogy elkezdtek megolvadni a tetejükön táncoló lángocskáktól. Homályos fénnyel borították be a helyiséget, amit elnézve az ember pár pillanat erejéig békét lelhetett, ahogy figyelte őket.

Igazán büszke voltam magamra, ám az én véleményem nem számított. Most Niall volt a fontos.

Izgatottan, kissé félve pillantottam fel a szőke fiúra, ahogy figyeltem a reakcióját. A fényektől vonásai titokzatos éleket és árnyékokat kaptak, ahogy meglepetten nézett végig újra és újra negyedik randinkon. Kék szemeiből tükröződött a gyertyák lángja, ami teljesen megbabonázott. Örök időkig képes lettem volna nézni. Vagy legalábbis addig, amíg az összes gyertya teljesen le nem égett volna.

- Na? – kérdeztem halkan, várakozóan. Egyre jobban megőrjített, hogy mit is gondolhatott. – Tudom, hogy kissé romantikus vagy nyálas, de... – kezdtem volna a mentegetőzésbe, mikor noszogatásom után sem válaszolt, de aztán ahogy képtelen voltam féket rakni ajkaimra ő egy finom mozdulattal megfordult, arcom két keze közé fogta és elnémított egy odaadó, gyengéd csókkal.

- Ez csodálatos – mondta őszintén, épp csak pár milliméternyire hátrálva tőlem. – És te is gyönyörű vagy – nézett végig rajtam elragadtatottan, nyílt csodálattal a szemeiben.

Egy fehér lenge ruha volt rajtam. Az anyag hátul kicsit hosszabbra volt szabva, mint elől és a derekán egy halványsárga szalag futott végig, ami aztán egy aranyos masniban végződött. A hajam laza kontyba volt összefogva, ahonnan direkt kihúztam pár amúgy is rakoncátlan szálat, hogy meggöndörítve őket adjak némi eleganciát frizurámnak.

Nem éreztem magam különösebben szebbnek, de Niall tekintete maradéktalanul képes volt velem elhitetni, hogy én vagyok a világ leggyönyörűbb nője. A legszerencsésebb és a legbalszerencsésebb is egyben.

- Akkor...tetszik? – kérdeztem a biztonság kedvéért, hogy eltereljem figyelmem vöröslő arcomról, melyet még mindig kitüntetett a figyelmével.

- Persze, hogy tetszik – nevetett fel hitetlenkedve. – Csak azt bánom, hogy nem nekem jutott eszembe – nevetett fel.

- Ideje volt, hogy én is összehozzak valamit – ellenkeztem, miközben leültettem magunkat a puha plédre.

Egy koptatott farmer volt rajta és egy fekete póló, ami tökéletesen illett a homályos fényekhez. Szőke haja fel volt zselézve, s annak ellenére is, hogy kócosnak tűnt tudtam, hogy hosszú ideig foglalatoskodhatott vele. Kék szemei világosabbak voltak, mint bármikor, s bármerre nézett látni lehetett benne a gyertyákat. Az illata is fokozatosan betöltötte a teret, amit beszívva egyre többször megborzongtam.

- Hát...sikerült – nevetett fel elragadtatottan. – Olyan érzésem van mintha csak mi ketten lennénk az egész világon – ismerte el.

- Nekem is – bólogattam.

Imádtam azokat a pillanatokat. Tényleg olyan volt mintha csak mi ketten léteztünk volna az egész bolygón. És ez csodálatos volt. Azt kívántam bár soha ne érne véget ez az este. Pedig az óra megállíthatatlanul ketyegett valahonnan a raktár mélyéből. Mintha azt várta volna, hogy mikor robbanhat.

Jelentéktelen apróságokról beszélgettünk, miközben kínait ettünk egy virágbolt rejtekében. Vallomásokat suttogtunk egymás karjaiban és felejthetetlen csókokat nyomtunk a másik ajkaira. A az idő és a világ egyszerre rekedt meg és kezdett el zakatolni. Hogy velünk vagy ellenünk az bizonytalan volt. Minden bizonytalan volt, csupán a másik jelenléte tűnt megingathatatlannak.

- Szeretlek – suttogta rekedten, miközben elnyúltunk a már gyűrött pléden és még az eddiginél is jobban megfeledkeztünk a világról. Láttam rajta, hogy még annyi mondani valója lenne, ahogyan nekem is, de egyikünk sem mondott többet a szükségesnél. Úgy gondoltuk, hogy ez az egyetlen egy szó mindent elmond, amit érzünk, s amit talán soha többé nem mondhatunk ki.

- Szeretlek – mosolyogtam halványan, majd feljebb ülve ajkaimat az övére nyomtam.

Nyelve szelíden kért bejutást, hogy aztán legalább olyan szenvedélyes táncba hívhassa az enyémet, mint amilyet a gyertyák lángjai lejtettek körülöttünk.

Karjai megfeszültek, ahogy felettem támaszkodott, lapockáján az izmok megrándultak, ahogy körmeim végig húztam érzékeny pontjain, míg ő apró csókokkal lepte el az egész arcom, majd a nyakam is.

A levegő nehezen mozgott ki a tüdőmből, ahogy Niall teljes testével hozzám simult és minél több helyen próbált hozzájutni fedetlen bőrömhöz. Úgy éreztem, mintha minden forgott volna körülöttem, csupán a felettem tornyosuló ír fiú maradt egy helyben velem együtt, ahogy elvesztünk a másik karjaiban.

Nem emlékeztem arra, hogy milyen lehetett Kevinnel együtt lenni. Semmi sem rémlett az akkori életemből, de abban teljesen meg voltam győződve, hogy Niall mindent túlszárnyalt. Egyszerűen éreztem, hogy soha senkitől nem kaptam olyan szenvedélyes törődést és szeretetet, mint a szőke fiútól, aki felbolygatta eddigi életem.

Bőröm izzott érintéseitől, ahogy végig simított csupasszá vált hátamon, oldalaimon és melleimen. Mélyet szívtam a levegőből, ahogy ujjait ajkai is követték útján, miközben én hol a hátát, hol kócos haját tüntettem ki kezeimmel. Egyszerűen képtelen lettem volna másra is figyelni ilyen ostrom alatt.

Ujjaim magabiztosan markoltak bele tincseibe, mikor belenyalt a köldökömbe és én akaratlanul is felnyögtem az egyre csak bennem feszülő kéjtől. Felhúztam magamhoz egy szenvedélyes, túlfűtött csókra és próbáltam örökre megbújni ködös íriszeiben.

Ahogy feltérdelt a lábaim között kicsit elhátrált tőlem és magabiztosan húzta le rólam a ruha maradék, testem takaró részét a bugyimmal együtt, hogy aztán azokat is eldobhassa valahova a melltartóm és a pólója mellé.

Éreztem ahogy elvörösödöm, bár fogalmam sem volt arról, hogy a zavaromtól vagy azért mert a levegő olyan perzselővé vált tőlünk, hogy még Niall is kipirosodott, ahogy többször is zavartalanul végig nézett a testemen.

Sehol sem volt már az a romantikus, aranyos srác, akit megismertem. Tekintete ködös és sötét volt a rengeteg csóktól és vágytól, mozdulatai magabiztosak voltak és céltudatosak. Igazi férfinak tűnt a szemeben, ahogy előttem magasodott és lenézett rám.

Felülve fekvő helyzetemből addig nyújtózkodtam, míg Niall lejjebb nem hajolt néhány elnyújtott csókért, amiket aztán én szakítottam meg, ahogy lejjebb vezettem ajkaim. Morgós nyögések hagyták el a torkát, mikor megcsókoltam ádámcsutkáját, nyakának néhány érzékeny pontját, majd mellkasát egyenesen le köldökéig és addig a vékony csíkig, ami végül eltűnt a nadrágja alatt.

Ujjaim könnyedén bántak el az övvel, majd a gombokkal és a cipzárral is, hogy aztán attól is megszabadulhassunk.

Akaratlanul is nagyot nyeltem, mikor dudorodó, sokat mondó alsónadrágáról felnéztem félig mosolygós ajkaira és csillogó szemeibe.

Mikor észbe kaptam ismét alatta nyúltam el, s élveztem minden mozdulatát, melyet magamon éreztem és a bőröm felpezsdült tőle.

Lábaimmal úgy szorítottam magamhoz vékony csípőjét mintha bármelyik pillanatban kisétálhatott volna a helyzetből. Az életemből. De persze neki ilyen eszébe sem jutott, csak továbbra is elmélyülten csókolta forró bőröm, miközben igyekezett a csípőnknél a lehető legelőnyösebb helyzetbe kerülni. Csak ne lett volna az a fránya nadrág.

- Szedsz valamit vagy... – kérdezte a nyakhajlatomba, ami kicsit kirántott a kábulatból. Hangja mély volt és rekedt. Újra és újra megborzongtam tőle, ahogy felelevenítettem magamban.

- Szedek – feleltem tömören, s ha meg is lepődött nem említette. Ajkai újra más pontot találtak a nyakamon, hogy az őrületbe kergessen.

Nem mintha olyan nagy szexuális életem lett volna, de tekintettel arra, hogy hajlamos voltam mindent elfelejteni inkább jobbnak láttam résen lenni ilyen tekintetben.

Szóval ilyen érzés az őrület határáig kívánni és szeretni valakit, gondoltam magamban fuldokolva a várakozástól, ahogy Niall eltávolította az utolsó akadályozó anyagot is kettőnk közül.

- Kész vagy? – kérdezte halkan, amivel igazán meg sem tagadhatta volna saját magát.

Egyszerűen képtelen voltam szavakat formálni ajkaimmal, pedig ennél készebben nem is lehettem volna abban a pillanatban. Csak egy türelmetlen bólintásra tellett, amit Niall halkan megnevetett, majd hamar el is halkult. Éreztem, ahogy izmai megremegtek körülöttem, ahogy lábaim még inkább széttártam és vártam, hogy azaz űr, ami már hosszú percek óta egyre jobban és jobban kínzott eltűnjön.

- Niall – suttogtam akadozva, ahogy megéreztem őt magamban. A feszítő érzés egyszerre volt furcsa és jó, mikor kicsit megállt és hagyott időt megnyugodni. – Csináld – könyörögtem, ahogy megtaláltam a hangom, majd elégedett nyögéssel éreztem, ahogy megértette fuldokló szavaim.

A jobban és jobban hajszoltuk a beteljesedést, miközben hol szenvedélyes csókokban, hol elsuttogott szavakban forrtunk össze, a világ elől elbújva, egymás karjaiba simulva. Ám az érzés csak akkor teljesedett be igazán, mikor hirtelen minden lenyugodott körülöttünk. A gyertyák nem vibráltak, a mellkasunk nem akart szétrobbanni és tagjaimat is képes voltam mozgatni a mindent elsöprő remegés és zsibbadtság után. Niall pedig csak annyit tett, hogy elfeküdt mellettem, karjaiba vont és amennyire az lehetséges volt betakarta magunkat a pléd szabadon hagyott oldalával.

Hosszú másodpercekig csak hallgattam szívének ritmusát, lélegzetvételeinket és figyeltem a gyertyák lelassult vonaglását, ahogy a viasz egyre inkább szétfolyt alattuk.

- Valery? – kérdezte Niall kábultan.

- Hm? – mormoltam. Többre nem igazán lettem volna képes.

- Sose foglak elhagyni – sóhajtotta félálomban, néma ígérettel szavaiban, amitől megfagyott bennem a vér és ha nem lettem volna olyan fáradt, biztosan meg is őrültem volna a gondolataimból. A ránk várakozó jövőtől.